Könyvajánló
Babilon kupon

Szuki cica - Balerina

editNosy Crow Ltd.
brushGrace Habib
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care1 éves kortól

#recenzió

Most a legkisebbeknek szeretnék egy újdonságot mutatni, ez a lapozók pedig Szuki cica kalandjairól szól mozgathatós, tologatós, húzogatós elemekkel (akárcsak a hétvégén mutatott Képváltogatós Bilizek és Mosakszom című könyvek).

Szuki cica imád beöltözni, és arra tanítja az apróságokat, hogy a jelmezek és a fantáziájuk által bármi lehet belőlük: akár űrhajós🚀, vagy akár balerina🩰! Csak a kreativitásukon múlik!

A mozgatható elemeket most is csak dicsérni tudom. Ezt is szerintem már olyan sokszor leírtam, hogy a kislányom kezdettől fogva bármilyen könyvet szívesen forgatott, ezzel most is ugyanígy van. Viszont a kisfiam kezdetben csak azokat lapozgatta és hallgatta végig, amelyek valamilyen "extra" élményt is adtak, nem csak a lapozást és felolvasást. Ilyenek voltak a húzogatós-tologatós elemek, kukucskálós könyvek, zenélő könyvek. Így olyan gyerekeknek is szívből ajánlom az ilyen típusú könyvecskéket, akiket picit nehezebb rávezetni az olvasásra.🥰

Holnap pedig mutatom a Húzd és mondd! sorozat legújabb tagjait, szintén ennek a korosztálynak.

Kapcsolódó tartalmak

Szuki cica - Űrhajós
Szuki cica - Űrhajós (1. kép)Ajánló
Szuki cica - Űrhajós
editNosy Crow Ltd.
brushGrace Habib
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care1 éves kortól

Véletlen tartalmak

chevron_left
Csöpi és a fák titkos erejeAjánló
Lenge Mini - Vilkó és Lile - Gyógyulj meg, Vilkó!Ajánló
Bingó és kókusz karácsonyaAjánló
Anyák napi tematikus polcTematikus
Boldog szülinapot, elefánt! - Panka és az állatkertAjánló
Sárkányos könyvekTematikus
Föld napja tematikus polcTematikus
Mi ketten - Mesék a barátságrólAjánló
Galibák és egyéb cifraságokAjánló
ZsebkönyvekBlog
chevron_right