Oh, jaaj! - Julival és Mátéval az érzelmek nyomában





#recenzió
Az érzelmekről szerintem sosem tudunk eleget beszélni, legalábbis ezzel én mindig így vagyok. Nagyon sokszor gondolkodóba ejt a gyerekeim viselkedése és nagyon jó lenne legalább csak pár percre a fejükbe látni, hogy jobban meg tudjam őket érteni. Az érzelmekről szóló könyveket amiatt szeretem forgatni velük, mert ezek hatására talán könnyebben meg tudják fogalmazni azt, hogy éppen mi bántja őket, vagy milyen érzelmeket élnek át. Ugyanis a gyerekeknek ez közel sem ennyire magától értetődő.
A Wonderland Alapítvány Oh jaaj című könyve egyaránt szól a szülőknek és a gyerekeknek is. Találunk benne egy bevezetőt, hogy hogyan olvassuk a könyvet, majd minden érzelemnél szülőknek szóló tanácsokat. Így javaslom, hogy először anya, vagy apa egyedül olvassa el ezt a könyvet és csak utána a gyermekkel közösen.
A farsangi szezon miatt szerintem nagyon jól beilleszthető ez a kötet az olvasnivalók közé, ugyanis egy-egy érzelmet egy-egy állatálarccal kezd bemutatni a szerző. Olyan érzelmekről van szó, mint az öröm😀, szégyen😔, undor🤢, harag😡, csodálkozás😮, szomorúság😪 és a félelem😱. Ami minden érzelmekkel kapcsolatos könyvnél fontos, hogy úgy kezeli ezeket, hogy teljesen normális, ha ilyen érzelmeket élünk át és ezeket jó, ha kifejezzük, nem nyomjuk el, hanem felszínre juttatjuk: sírunk, nevetünk, mosolygunk, fintorgunk. Az érzelmeink megnevezése pedig segíti a megértésüket.











