Könyvajánló
Babilon kupon

Mi Micsoda Kicsi világ - Gyere, béküljünk ki!

editAndrea Weller-Essers
brushSimone Leiss-Bohn
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care2 éves kortól

#recenzió

Az évkezdés - akár bölcsit, akár ovit, akár iskolát kezdtek a gyerekek - nem könnyű feladat a gyermekünknek sem és nekünk, szülőknek sem. Nálunk is gyakran mesélnek valami ovis/iskolás konfliktusról a gyerekek és nehéz tanácsot adni nekik így távolról. Szeretek időnként olyan könyveket is olvasni velük, ami az érzelmekről és a helyes viselkedésről szól, így a mai könyvajánlómnak is ez a témája.

Mindkét könyv a Babilon kiadó @kiadobabilon Mi micsoda - Kicsi világ sorozatának része, tehát kemény lapos és kis kihajtható ablakocskák találhatóak benne.

A Gyere, béküljünk ki!🤗 című könyvben rengeteg élethelyzetet találunk, amelyek segítségével át tudjuk beszélni a gyerekekkel, hogy hogyan illik, illetve nem illik viselkedni. Már az első oldalon - úgy emlékszem még nem találkoztam vele gyerekkönyvben - a kisfiú nővére VÉLETLENÜL összerombolja a vonatsínt🚂, amit éppen épített. Számomra az egyik leglényegesebb jelenet volt, mert még a 6.5 éves iskolás kislányommal is örök probléma annak felismerése, hogy valamit véletlenül, vagy direkt csinált a másik gyerek, és ennek tudatában más elbírálás alá is esik a tett. Az pedig szintén egy lényeges pont, hogy a kislány utána felajánlja, hogy segít a kisfiúnak újraépíteni a sínpályát. A könyv nagy hangsúlyt fektet a kompromisszum kötésre is, a gyerekek megbeszélik, hogy hogy játszanak úgy, hogy mindenkinek jó legyen: felváltva motorozzanak🛵, vagy vonattal🚂 és állattokkal🐘 egyszerre is tudnak játszani, ahogy üveggolyókkal és daruval szintén. Csak egy kis kreativitás és kommunikáció szükséges hozzá!

Kapcsolódó tartalmak

Mi Micsoda Kicsi világ - Minek örülök, miért haragszom?
Mi Micsoda Kicsi világ - Minek örülök, miért haragszom? (1. kép)Ajánló
Mi Micsoda Kicsi világ - Minek örülök, miért haragszom?
editAndrea Weller-Essers
brushSimone Leiss-Bohn
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care2 éves kortól
Mi Micsoda Kicsi világ - Nézd! Dínók!
Mi Micsoda Kicsi világ - Nézd! Dínók! (1. kép)Ajánló
Mi Micsoda Kicsi világ - Nézd! Dínók!
editBenjamin Schreuder
brushStéffie Becker
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care2 éves kortól
Mi Micsoda Kicsi világ - Nínó, jönnek a tűzoltók!
Mi Micsoda Kicsi világ - Nínó, jönnek a tűzoltók! (1. kép)Ajánló
Mi Micsoda Kicsi világ - Nínó, jönnek a tűzoltók!
editTatjana Marti
brushStefan Lohr
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care2 éves kortól
Mi Micsoda Kicsi világ - Pisilnem kell!
Mi Micsoda Kicsi világ - Pisilnem kell! (1. kép)Ajánló
Mi Micsoda Kicsi világ - Pisilnem kell!
editAndrea Weller-Essers
brushIris Hardt
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care2 éves kortól
Mi Micsoda Kicsi világ - Gyere, mossunk fogat!
Mi Micsoda Kicsi világ - Gyere, mossunk fogat! (1. kép)Ajánló
Mi Micsoda Kicsi világ - Gyere, mossunk fogat!
editAlexandra Fabisch
brushJutta Berend
menu_bookBabilon Könyvkiadó
child_care2 éves kortól

Véletlen tartalmak

chevron_left
Régészkedős játékokJáték
Tavaszi tematikus polcTematikus
Babilon Kiadó tematikus polcTematikus
Az élet olyan, mint a szélAjánló
Fa építőkockák - KidoziaJáték
Hagyományaink - Regölős meseAjánló
Mágnestábla - Rajzolj mókás tanyasi állatokat!Ajánló
Ismerd meg a vízimadarak hangját!Ajánló
Magyar népdalokAjánló
Muzsikáló madárházAjánló
chevron_right