Könyvajánló
Babilon kupon

Jázmin és a megmentett kismalac

editHelen Peters
brushEllie Snowdon
menu_bookKolibri Kiadó
child_care6 éves kortól

#recenzió

A mai két könyvet is ezalatt a 2 hét alatt olvastuk ki, amíg itthon voltak a gyerekek (és még lesznek is a jövő hét közepéig😅). Összességében felülmúlták a várakozásaimat, mert még a 4 éves kisfiam is szépen végighallgatta, és érdekelte a történet mindkét esetben. Így 1-1 nap alatt sikerült is kényelmesen a végére jutnunk mindkét résznek. Ezek a könyvek felolvasva is érdekesek, de önálló olvasásra, első kis regényeknek is alkalmasak lehetnek. Nagyobb betűmérettel, nagyobb sorközzel íródtak, így a már ügyesen olvasó alsósok is próbálkozhatnak vele egyedül is.😉

A történet főszereplője Jázmin, akik egy nagy kertes házban élnek. Anyukája állatorvos, apukája pedig állattenyésztő, így mindenféle háziállatuk van otthon: bárányok, tyúkok, kutyus, kivéve egy malacot, ami pedig Jázmin minden vágya lenne. Egy napon aztán egy icipici újszülött malackát fogadnak be. Jázmin az anyukájától már nagyon sokmindent megtanult az állatok ellátásáról, így szakszerűen gondozza. A malacka, Gomba szépen cseperedett, és igazi házi kedvenccé vált.

A hátlapon egyből kiszúrtuk a 2 következő rész címét és borítótervét, amelyeket nagyon várunk!

Kapcsolódó tartalmak

Jázmin és a megmentett kiskacsa
Jázmin és a megmentett kiskacsa (1. kép)Ajánló
Jázmin és a megmentett kiskacsa
editHelen Peters
brushEllie Snowdon
menu_bookKolibri Kiadó
child_care6 éves kortól

Véletlen tartalmak

chevron_left
Családom a vadonban - KiselefántAjánló
Széna Bogi és a kócos szombatAjánló
Könyvek a halál, elmúlás, gyász feldolgozásáraTematikus
Téli tematikus polcTematikus
A kobold karácsonyi titkaAjánló
Lenge Mini - Vilkó és Lile a tópartonAjánló
Szuki cica - ŰrhajósAjánló
Piros-Fehér-Zöld könyvekTematikus
Állatkertek napja tematikus polcTematikus
Lengemesék - Vilkó útra kelAjánló
chevron_right