Barkamesék - Az erdei születésnap





A tavaszi könyvespolcról elsőként választotta ki a kislányom ezt a könyvet, és azóta sem telt el úgy nap, hogy ne olvastuk volna. Azóta a kisfiam is nagyon megszerette, most is ebből választ magának esti mesét.😀
Vadadi Adriennt az ovis mesék és Kicsimackó által ismertük meg. Az ovis mesékben előfordult néhány olyan összetett mondat, amelyet nem sikerült egy lélegzetvétellel elolvasnom, de ebben a könyvben ilyenek nincsenek, nagyon kellemes, lágy, tavaszi hangulatú kis mesekönyv. 5 mesén keresztül ismerhetjük meg 5 kis barkamanó, Pipi, Patyi, Bobba, Szilka és Cece erdei mesevilágát. Nagyon szeretem Monszport Vivien rajzait, és ez a mesekönyv szerintem abszolút egy gyöngyszem, annyira csodásan sikerült megteremteni egy egyedi kis birodalmat a barkamanóknak. A szövegrészletek nem túl hosszúak, közben a részletgazdag rajzokban tudnak gyönyörködni a gyerekek, így akár már 2.5 éves kortól lapozgathatjátok.😀
A sorozat második része, A nagy cékla, szintén a polcunkon van, szerencsére még nem vették észre a gyerekek, így hagyom, hogy az első részt töviről-hegyire végigolvassuk minél többször, és csak ha már kívülről fújják, akkor veszem elő a második részt.😉
Kapcsolódó tartalmak
Ajánló
Ajánló










