Amikor dühös vagyok





#recenzió
Érzelmekkel kapcsolatban sok könyvet láthattatok már az oldalon korábban is, mert nagyon érdekel ez a téma. A kislányom miatt vettem meg az első ilyen könyveinket, mert imád olvasni, én pedig abban bíztam, hogy így könnyebben szavakba tudja majd önteni, hogy mit érez, mi zajlik benne, mi bántja stb. Ő ugyanis a tipikus női válaszokat adja amikor kérdezzük, hogy mi a baj: Semmi! vagy Hagyjál békén!😅
A kicsit hosszú bevezető után pedig térjünk rá a Scolar kiadó egyik új könyvére, amely az Amikor dühös vagyok!🐒😡😠😤 címet viseli. Ezt a könyvet kivételesen úgy ajánlom olvasni, hogy a végén található 1 oldalas utószót olvassuk el közösen, melyet Dr Hans Hopf pszichoanalitikus, gyermek- és ifjúságpszichológus írt. Fontos tudnunk, hogyha haragszunk, vagy dühöt érzünk, az ugyanolyan természetes dolog, mint amikor örülünk és boldogok vagyunk. Az érzelmek pedig egy nap folyamán jönnek-mennek. Ugyanakkor fontos, hogy felismerjük és azonosítsuk a negatív érzelmeinket. Ha ez sikerült, utána van többféle technika, amivel csillapítani tudjuk a dühünket. Mindenkinek más az, ami beválik, érdemes próbálgatni.
A könyvben Miló a kis majom bal lábbal ébred, ráadásul a mamája sem azt adta reggelire, amit szeretett volna. Micsoda pocsék nap!😅 A dzsungel állatai pedig ötleteket adnak Milónak, hogy mitől érezhetné jobban magát. Az olvasóknak pedig itt kezdődik a móka, mert a kis olvasók Milóval együtt próbálhatják ki ezeket a módszereket: Kiabálj, mint a tigris! Taposd bele a dühöt a földbe, mint az elefánt! Csapd össze a könyvet, mint a krokodil a fogait! Rázd meg a könyvet, ahogy a tapír rázza a pálmafát! Majd Miló egy nála is dühösebb Lajhárral találja magát szembe. Azt, hogy hogyan párolgott el mindkettőjük dühe, most nem árulom el.🙂











