Könyvajánló
Babilon kupon

A lány, aki orvos akart lenni

editKertész Edina
brushMaros Krisztina
menu_bookMóra Könyvkiadó
child_care6 éves kortól

#recenzió

Nagyon szeretem az életrajzi ihletésű könyveket. A Naphegy kiadó gondozásában pedig olyan magyar személyek életéről jelentek meg gyerekeknek szánt könyvek, akik a saját területükön úttörők voltak, és emlékezeteset alkottak. 10 kötet jelent meg eddig, ezek pedig:

Ma pedig az első magyar orvosnő🧑‍⚕️🩺💉 életéről szóló könyvet hoztam el Nektek. Hugonnai Vilma már kislány korától kezdve orvos szeretett volna lenni, de ez abban a korban, amikor Ő élt (1847-ben született) ez egy lehetetlennek tűnő álom volt. Zürichbe költözött, hogy ott részt vehessen az orvosi egyetem óráin, majd az egyetem végeztével állást is ajánlottak ott neki. Ő azonban haza szeretett volna költözni Magyarországra, hogy itthon dolgozhasson. Itt viszont nem engedték meg neki hogy praktizálhasson, hazánkban csak negyed évszázaddal később engedélyezték a nők számára az egyetemi tanulmányok folytatását, így ekkor elvégezte az egyetemet Magyarországon is, és 50 éves korában az első orvosnője lett az országunknak. Példátlan szorgalmának és kitartásának köszönhetően végül megvalósította az álmát, egészen haláláig gyakorolta hivatását.

Kapcsolódó tartalmak

A lány, aki olimpiát nyert
A lány, aki olimpiát nyert (1. kép)Ajánló
A lány, aki olimpiát nyert
editKertész Edina
brushSzendrey Gabriella
menu_bookMóra Könyvkiadó
child_care6 éves kortól
A fiú, akit elvarázsolt a zene
A fiú, akit elvarázsolt a zene (1. kép)Ajánló
A fiú, akit elvarázsolt a zene
editMészöly Ágnes
brushBertóthy Ágnes
menu_bookMóra Könyvkiadó
child_care6 éves kortól
A lány, aki csillagász lett
A lány, aki csillagász lett (1. kép)Ajánló
A lány, aki csillagász lett
editKertész Edina
brushBölecz Lilla
menu_bookMóra Könyvkiadó
child_care5 éves kortól
A fiú, aki Varjúvárról álmodott
A fiú, aki Varjúvárról álmodott (1. kép)Ajánló
A fiú, aki Varjúvárról álmodott
editBoldizsár Ildikó
brushBertóthy Ágnes
menu_bookMóra Könyvkiadó
child_care6 éves kortól

Véletlen tartalmak

chevron_left
Fűzfándy úr karácsonyfájaAjánló
Borzas és a nagy kalandAjánló
Mi Micsoda Olvasó - Bolygók (könyv és matricás szövegfejtő)Ajánló
Első könyvem a fénysebességről - Mitől világít a Nap?Ajánló
Téli tematikus polcTematikus
Halloween tematikus polcTematikus
Találd ki mennyire szeretlek - TavasszalAjánló
Malac és Liba - Betakarítás társasjátékJáték
Nyári tematikus polcTematikus
Pippa és Pelle a hóbanAjánló
chevron_right